Átadták az ösztöndíjakat a nemzet több mint negyven tehetséges fiataljának [+videó]

kdnp.hu
Forrás: MTI, kormany.hu


Több mint negyven fiatalnak adta át a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjat Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Az államtitkár elmondta: a Nemzeti Tehetség Program éves keretösszege 2,8 milliárd forint. Ennek mintegy 10 százalékát fordítják egyéni ösztöndíjakra, amelyeket tavaly óta adnak át.

2015-ben 478 fiatal kapott támogatást, a 2016-17-es tanévben pedig további 130 fiatalt tudnak segíteni. Idén először határon túliak is megkapták az ösztöndíjat – fűzte hozzá.

Novák Katalin úgy fogalmazott, az ösztöndíjjal egyéni teljesítményeket ismernek el, valamint kifejezik a fiatalok jövőjébe vetett hitét és reményüket.

A tehetség lehetőség, amellyel élni lehet, a tehetség alap, amelyen el lehet indulni, de a siker nincs vele kódolva. A sikerhez "kőkemény küzdelem, harc és erőfeszítés is kell" – emelte ki.

A pályázati kiírás szerint az ösztöndíjat általános és középiskolai tanulók, alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, valamint a pályázat benyújtásakor tanuló jogviszonnyal nem rendelkező kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek nyerhetik el.

Pályázni folyamatosan lehet a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2017. március 15-ig. A pályázatok online nyújthatók be az elektronikus pályázatkezelési és együttműködési rendszerben.

A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíj a Nemzeti Tehetség Program része, amelyet az Országgyűlés ötpárti konszenzussal fogadott el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!