Ünnepeljük együtt hőseinket [+videó]

Minél többen kell közösen tiszteletünket tennünk 1956 emléke előtt, hogy együtt ünnepeljük hőseinket – mondta a Fidesz szóvivője újságíróknak hétfőn Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Puskás Imre emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án 15 órakor mond beszédet a Terror Háza Múzeum előtt.

Az 1956-os forradalom „nem először bizonyította a történelem során, hogy a magyar a szabadság népe és megküzd az igazságért még akkor is, ha az nem mindig a legegyszerűbb út” – fogalmazott.

Mint mondta, jó lenne, „ha hőseink előtt minél többen tisztelegnénk október 23-án”, és megemlékeznénk arról, hogy akkor nagyon sokan áldozták az életüket a mai szabadságunkért.

A Fidesz szóvivője kiemelte: az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban mindig különös jelentősége van annak, hogy „a nemzet az egységét, a történelmi esemény melletti kiállását” tudja azzal megmutatni, hogy az ünnepi alkalommal sokan összejönnek és kifejezik szabadságvágyukat, a szabadság melletti elköltekezettségüket. Ez kifejezi azt is, hogy ez a fajta szabadságvágy és elkötelezettség nemcsak „valamikor a történelemben nyilvánult meg”, hanem a mai magyarokra, a mai Magyarországra is igaz – mutatott rá.

Úgy vélte, ezért „igazán felemelő, ha ezt az ünnepet közösen, együtt töltjük”, és remélhetőleg ez október 23-án így lesz a Terror Háza Múzeum előtt. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!