A kormány miatt nő a távődíj

Forrás: MTI

László Tamás, a Fidesz lakótelepi munkacsoportjának vezetője szombaton a budapesti Nyírpalotai úton tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kisebbségi kormány tevékenysége nem a magyar emberekről, nem a jövőről szól, hanem a hatalmon maradásról, aminek szerinte az emberek isszák meg a levét.
 
Különösen a lakótelepen élők terhei növekednek drámai mértékben – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a gázáremelés miatt idén negyedszer emelkedik a távhődíj. A probléma megoldásaként László Tamás a Fidesz és a KDNP áfacsökkentési javaslatát említette meg, amely szavai szerint ugyan csak tűzoltásra jó, de ezzel az érintettek 4 000 forintot spórolhatnának az 1 000-1 500 forintos plusz kiadás helyett. A program fedezeteként az idei gázáremelésből befolyt áfatöbbletet nevezte meg.
 
Az említett javaslat technikai részleteiről még egyeztetnek a szakértők – mondta az MTI-nek Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!