A nemzeti együttműködés nyilatkozata az emberek akaratának elismerése

Forrás: MTI

A nemzeti együttműködés nyilatkozatának elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el, ezért ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben – reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az ellenzéki bírálatokra. A magyar emberek egy új rendszert alapítottak az országgyűlési választáson, ez akkor is így van, ha az ellenzéki pártok ezt mind a mai napig képtelenek elfogadni – fogalmazott Szijjártó Péter.
   
A pénteken kihirdetett, szombaton hatályba lépett kormányhatározat azt mondja ki, hogy a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó, a középület sajátosságainak megfelelő, jól látható helyen ki kell helyezni a nyilatkozatot.
    
A határozat kimondja azt is, hogy tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét, a kormány felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a nyilatkozat megfelelő kihelyezéséről.  
A Legyen béke, szabadság és egyetértés mottóval kezdődő politikai nyilatkozatot június 14-én fogadta el az Országgyűlés 260 igen, 66 nem szavazattal, 46 tartózkodás mellett. A dokumentummal az Országgyűlés azt nyilvánította ki, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek.  
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!