A szocialista út a gazdasági hanyatlás útja

Forrás: fidesz.hu

A pénzügyi és gazdasági válság első hullámainak lecsillapodása után, már az első jelekből is látszik, hogy a Gyurcsány-kormány nem is vette tudomásul azt, ami a világban 2008 januárja óta történt. Azok a lépések, amelyeket eddig tett a kisebbségi kormány, nem hogy valamiféle megoldást hozhatnának a kialakult helyzetre, hanem még el is mélyítik azt – hangsúlyozta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján.

Amíg az unió más részein adót és kamatokat csökkentenek – hogy minél több munkahely megőrizhető legyen –, addig Magyarország a szocialista utat választotta. A szocialista út jelen esetben a gazdasági hanyatlás útja – jelentette ki Navracsics. Hozzátéve, hogy a válság kirobbanása óta az Európai Unióban a gazdaság élénkítése a legfontosabb cél, ezért Nagy-Brittania, Svédország, az Európai Központi Bank, de még Csehország és Szlovákia is az adó- és kamatcsökkentés politikáját alkalmazza.

Kifejtette továbbá a frakcióvezető, hogy mindezekkel ellentétben a Magyar Nemzeti Bank emelte a kamatokat, amit igen sok elemző is rossz iránynak tartott, mivel ez azt a hatást tükrözi, hogy maga az MNB sem bízik a kormány válságkezelési stratégiáiban. A Fidesz - foglalta össze Navracsics – kéri az MNB-t, hogy kamatpolitikájával segítse a magyar vállalkozások működését, és ezért 6 százalékban határozza meg az alapkamatot, ami segíthetné a vállalkozások hitelfelvételét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!