A válság nem kerüli el Magyarországot

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: inforadio.hu</p>

A Nemzeti Bank elnöke a kormányfő és a pénzügyminiszter „ kincstári optimizmusával” ellentétben úgy látja, a pénzügyi válság nem áll meg határainknál, hatásai nagyon is érzékelhetők lesznek a következő hetekben, hónapokban, években. A magyar kormánynak hosszú távon kell gondolkoznia, ezért nemcsak a 2009-es, hanem már a 2010-es költségvetéssel is foglalkoznia kell – mondta az InfoRádiónak Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Banknak kétségei vannak a gazdasági növekedési előrejelzéssel kapcsolatban, az intézmény elnöke szerint a jegybank az augusztusi 2,4 százalékos előrejelzésnél már alacsonyabb növekedést fog prognosztizálni novemberben 2009-re.

Simor András úgy véli: helyes, hogy a kormány felkészül egy pesszimista forgatókönyvre is a jövő évi költségvetést illetően.

A lassuló nemzetközi konjunktúra miatt lassúbb lesz az export növekedése, kisebb lesz a nettó export hozzáadott értéke a gazdasági növekedéshez, ezért várhatóan kevésbé kedvezően alakul majd a belföldi foglalkoztatás, a fogyasztás és a jövedelmek szintje – jósolja a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Simor András úgy véli: a keményebb piaci környezetben lassul a gazdasági növekedés, ezért mindenki egy kicsit kevésbé fog jól élni.

Az export visszaesésén túl a hitelezés feltételeinek szigorodása is a pénzügyi válság következménye lehet – jelentette ki Simor András, aki szerint ennek már láthatóak a jelei a vállalati hiteleknél, de ez át fog terjedni a lakossági hitelekre is.

Várhatóan lassulnak majd a beruházások, és vissza fog esni a jelzálogpiac, valamint a lakossági fogyasztás is – fűzte hozzá.

A válságról szóló beszélgetés itt, a költségvetésről szóló interjú itt meghallgatható. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!