Az „elveszett” 450 milliárd nyomában

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: MTI, inforadio.hu</p>

Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték ellenzéki képviselők a tavalyi zárszámadás tervezettnél 450 milliárd forinttal kisebb hiánya ügyében - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Balsai István fideszes képviselő.

A jövő hét közepén esedékes tanácskozáson a pénzügyminisztert az Állami Számvevőszék és a Központi Statisztikai Hivatal képviselőjét hallgatnák meg – mondta el az ellenzéki politikus, aki szerint „önmagában jó hír is lehetne", hogy a tervezettnél kisebb lett a büdzsé tavalyi hiánya, csakhogy a különbözet „hiányzik az elszámolásból".

Balsai István – aki a sajtótájékoztatón „szűnni nem akaró hazudozásról és trükközésről” beszélt –, megjegyezte: a különbözet csaknem kétszerese annak a 250 milliárdos elvonásnak, ami miatt a működőképesség határára jutottak a kórházak.

A Fidesz szerdán jelentette be, hogy a házbizottság másnapi ülésén kezdeményezi: függesszék fel a tavalyi zárszámadás parlamenti tárgyalását az eset miatt.

Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön úgy nyilatkozott: a Fidesz szerint felvetődik a gyanúja annak, hogy a szocialisták az előre hozott választásokra „spájzolták” a summát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!