Az antiszemitizmus mellett új adu a rasszizmus vádja

Magát leplezte le tegnap Teleki László volt romaügyi államtitkár a TV2 Mokka című műsorában a pécsi kettős gyilkossággal kapcsolatban. Teleki úgy fogalmazott: „Remélem, hogy ez (mármint a rasszista motívumot kizáró rendőrségi álláspont.) tévedés lesz, és talán bebizonyosodik az, hogy más indíttatásból keletkezett ez a bűncselekmény.” Erre Azurák Csaba műsorvezető látható megdöbbenéssel visszakérdezett: „Azt reméli, hogy bebizonyosodik, hogy etnikai indíttatású a támadás?”, mire Gyurcsány Ferenc miniszterelnök romaügyekért felelős megbízottja igennel válaszolt.

Bár az korábban is előfordult, hogy vezető cigány politikusok olyan – egyébként a pécsihez hasonlóan aggasztóan súlyos – bűncselekmények mögött vélelmeztek rasszista indítékot, amelyekről aztán utóbb kiderült, nincs etnikai motivációjuk, azonban arra még nem volt példa, hogy valaki egyenesen rasszista motivációban reménykedett volna.

Részletek a mai Magyar Nemzetben olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!