Az ellenzék csak sértegetni és kihasználni tudja a nyugdíjasokat

kdnp.hu – MTI

Az ellenzék csak sértegetni és kihasználni tudja a nyugdíjasokat – így reagált a Fidesz-frakció pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében arra, hogy a nap folyamán a Jobbik sajtótájékoztatón, a Demokratikus Koalíció (DK) pedig közleményben foglalkozott a nyugdíjasok helyzetével.

A Fidesz-frakció azt írta, a nyugdíjasokkal szemben a Jobbik követett el bűnt: a párt elnöke „megengedhetetlen stílusban" sértegette őket, Vona Gábor „gúnyolódott" a remegő kezükön, a kis bevásárlókocsijukon és olyanokat írt róluk, hogy „szemeikben gyűlölet lobog", a „szájukból szennyvíz folyik", és „felhörgik a 20. század minden traumáját". A Jobbik elnöke a mai napig nem kért bocsánatot az idősektől – emelték ki.

Kitértek arra is, hogy a baloldal „mindig csak kihasználta" a nyugdíjasokat, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a szocialisták „elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, háromszorosára emelték a gáz árát, megduplázták az élelmiszerek áfáját".

Hangsúlyozták: a kormánypártokra számíthatnak a nyugdíjasok. Hetedik éve megőrizték, sőt, növelték a nyugdíjak vásárlóértékét, csökkentették a rezsit és a legfontosabb élelmiszerek áfáját, valamint a gazdasági növekedésnek köszönhetően már nyugdíjkiegészítésre is van esély – tették hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!