Bajnaiék utat nyitnának a melegházasságnak?

Forrás: mno.hu, Magyar Nemzet

Míg a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 korábbi alkotmánytervezete még kimondta, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre, az alaptörvény módosítását célzó legfrissebb javaslatuk ezt már nem köti ki. Mint fogalmaznak, ez ideologikus vita, a melegházasság ügye a többségi, demokratikus döntéshozatalra tartozik.

Az Együtt 2014 az ellenzéki erők „jogállam helyreállításáról” szóló szerdai egyeztetése előtt jelentette be, hogy egy új, „visszafogott, korlátozott alkotmánykorrekcióról” szóló dokumentumot is megoszt tárgyalópartnereivel. Ez arra az esetre vonatkozna, ha az ellenzék nem szerez kétharmados többséget a következő választásokon. A dokumentumból kiderül: a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 kivenné az alaptörvényből, hogy házasság férfi és nő között jöhet létre.

„A módosítás a házassággal kapcsolatos ideologikus viták elkerülése érdekében nem foglal állást arról, hogy kik között jöhet létre házasság. Ezzel sem pró, sem kontra nem foglal állást a melegházasság ügyében, hanem annak eldöntését a többségi, demokratikus döntéshozatal körébe utalja” – olvasható a dokumentumban. Bajnaiék elhagynák az olyan, szerintük „dagályos” jelenlegi megfogalmazásokat, miszerint a házasság intézménye „férfi és nő közötti, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség”, valamint, hogy a család „a nemzet fennmaradásának alapja”. A javaslat szerint az alaptörvénynek csupán azt kellene rögzítenie, hogy „Magyarország védi a családot és támogatja a gyermekvállalást”.

Bajnaiék úgy vélik, a családtámogatás ugyancsak a demokratikus többségi döntéshozatal körébe tartozó kérdés, amelyet nem indokolt kétharmados többséghez kötni. Ezért módosításuk szerint az alaptörvénynek csupán azt kellene kimondania, hogy „a családok védelméről és a gyermekvállalás támogatásáról törvény rendelkezik”. Az Együtt 2014 Egy új Alkotmány lehetséges tervezete című dokumentuma még azt mondja ki: „a törvényben meghatározott korhatárt elért férfi és nő egymással házasságot köthet”. A melegkapcsolatról úgy foglalnak állást: „az állam az azonos nemű, nagykorú személyek tartós életközösségét törvényben meghatározott formában védelemben részesíti”. Az Együtt 2014 mára ígért választ a Magyar Nemzet kérdésére, hogy módosító javaslatuk alapján egynemű párok, házasok is fogadhatnának-e örökbe gyermeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!