Bazilika rangot kapott a máriabesnyői kegytemplom

Forrás: MTI

A máriabesnyői kegytemplomot kis bazilika (basilica minor) rangra emelte a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációja – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája az MTI-t. A Váci Egyházmegyéhez tartozó templom rangjának emeléséről körlevélben értesíti a terület papságát Beer Miklós váci megyéspüspök. Az ünnepélyes kihirdetést szentmise keretében tartják, szeptember 7-én Máriabesnyőn. Magyarországon a máriabesnyői kegytemplom a 16. kis bazilika. Ezt a címet a legutóbb Szent Erzsébet szülővárosának, Sárospataknak a plébániatemploma nyerte el, az Árpád-házi királylány születésének 800. évfordulója alkalmából megtartott jubileumi évben.

A Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának 1989-es dokumentuma szerint a kis bazilikák kötelességeihez tartozik, hogy előmozdítsák a hívők liturgikus képzését. Ezek között kiemelkedő helyet kap a pápa és a szentszék dokumentumainak tanulmányozása és népszerűsítése. Ezen kívül nagy gondot kell fordítaniuk az év szertartásainak előkészítésére és lebonyolítására, különösen az adventi, a karácsonyi, a nagyböjti és a húsvéti időszakban. Elő kell mozdítaniuk a hívők tevékeny részvételét az oltáriszentség (eukarisztia) és a zsolozsma ünneplésében, főleg a reggeli és az esti dicséret imádkozásával. A vatikáni előírás szerint a kis bazilikáknak megfelelő prédikációkkal, imavirrasztásokkal kell megünnepelniük a cím ünnepélyes kihirdetését az azt megelőző és az azt követő napokban. A kis bazilika zászlóin, berendezésein és pecsétjén használható a pápai szimbólum, vagyis feltüntethetőek az „egymást keresztező kulcsok”.

A máriabesnyői kétszintes barokk kegytemplomban található az ország legkisebb kegyszobra, ami 11 centiméter magas és 4 centiméter széles. A loretói Mária-szobor fekete cédrusfából faragott másolata, amelyet a kapucinus szerzetesek gyalogosan hoztak el Loretóból, és Máriabesnyőt híres búcsújáró hellyé tette. A kegytemplomot és a mellette lévő kolostorépületet gróf Grassalkovich Antal és felesége alapította 1761 és 1771 között. Az altemplom családi sírboltjában található a számukra művészi módon megalkotott hatalmas márvány szarkofág.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!