A családalapítást, a gyermekvállalást és -nevelést segítik a kormány intézkedései [+videó]

A családalapítást, a gyermekvállalást és -nevelést szeretné segíteni a kormány a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló döntésével – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Novák Katalin azzal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy kedden megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét is elengedik, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

A részletekről szólva elmondta, a felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és a vér szerinti, valamint az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem növekszik, és ha valaki mindkét típusú diákhitellel rendelkezik, akkor eldöntheti, hogy melyikre vonatkozóan érvényesíti a kedvezményt – tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin felidézte, a diákhitel rendszerét 2001-ben az első Orbán-kormány vezette be. Azóta csaknem 380 ezren vették igénybe, 315 milliárd forint értékben.

Szólt arról is, hogy az évek során a kormány igyekezett mindig kedvezőbbé tenni a hitel feltételeit, először bevezették a szabad felhasználású Diákhitel1 után a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2-t. Idén októbertől további könnyítésként kamatmentessé teszik a Diákhitel2-t, jövőre pedig további változások lépnek majd életbe.

Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik.

A fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegen nyelvi képzésekben részt vevők is igényelhetik az úgynevezett térítési díj kiegyenlítésére.

További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett – mondta el Novák Katalin.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!