Elhúzódó vitákra számít a kormány a konzultáció témáiban

A kormány azért tartja fontosnak a nemzeti konzultáció egyértelmű eredményeinek széleskörű ismertetését, mert annak témáiban elhúzódó vitákra számít, mindenekelőtt a bevándorlás kérdésében – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

A közlemény felidézi, hogy a konzultáció május végén véget ért, az utókampányt pedig két szakaszban, hathetes időtartamra tervezték. Ennek megfelelően a második szakasz az eredeti tervek szerint, július 15-én zárul – írták.

A konzultációt folyamatosan támadó baloldali pártok részéről tisztességesebb lenne, ha tájékoztatnák a magyarokat arról, miért szavazták meg a betelepítést erőltető határozatokat az Európai Parlamentben, és miért bontanák el a déli határzárat – értékeltek a közleményben.

A kormány egyúttal sikeresnek minősítette a részvételi rekordot és egyértelmű eredményt hozó konzultációt; mint fogalmaztak, „a magyarok nem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk".

„Értjük, hogy Soros Györgynek és embereinek ez nem tetszik, de el kell fogadniuk, hogy akik a konzultációban részt vettek, azoknak meg Soros György politikája nem tetszik" – jegyezték meg, hozzátéve: a milliárdos tervei veszélyeztetik Magyarország biztonságát.

Kedden szóvivője is nyíltan bevallotta, hogy évente migránsok százezreit akarja Európába hozni – magyarázta a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely azt is jelezte: a magyarok eddig három alkalommal, két konzultáción és egy népszavazáson mondtak nemet ezekre a veszélyes tervekre.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!