Erősíteni kell a duális képzést, azon belül is a gyakorlati oktatást

Forrás: MTI

A következő tanév legfontosabb feladatai közé sorolta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a duális képzés, ezen belül pedig a gyakorlati képzés megerősítését, az agrár felsőoktatás és középfokú szakoktatás, valamint a köznevelés együttműködésének fejlesztését, illetve a magyar vidék igényeihez igazított felnőttképzés erősítését.

Nagy István  az agrárszakképző iskolák országos tanévnyitó ünnepségén Törökszentmiklóson, a 75 éves Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium ünnepségén n elmondta, a Tessedik Sámuel Agrárszakképzési Koncepció legfontosabb célja, hogy az agrárszakképzés rendszerének a megújítása az agrár-és élelmiszergazdasági ágazat sajátosságainak a figyelembe vételével valósuljon meg. A koncepció a pályaorientáció megújításában kiemelkedő szerepet szán az agrárszakképző iskolák mellett működő termelő gazdaságoknak. A parlamenti államtitkár kiemelte: az iskolahálózat stabilan működik, a koncepcióban foglalt célkitűzések megvalósítása megkezdődött. Ennek keretében elindult az OKJ „finomhangolása”. A szakmai elvárásoknak megfelelően kezdeményezték az erdészeti -és vadgazdálkodási technikus szakképzés szétválasztását, az élelmiszeripari szakmunkásképzés munkaerőpiaci igényeknek megfelelő módosítását.    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!