Ezt hozta a Gyurcsány-csomag: hatéves mélyponton a foglalkoztatottság

Forrás: index.hu

Utoljára 2002-ben dolgoztak annyira kevesen az országban, mint 2008 második negyedévében. A munkanélküliségi ráta ugyan – szezonális okokra visszavezethetően – 0,4 százalékponttal csökkent az első negyedévhez képest, ám ez sem menti azt a tényt, hogy egy év alatt több mint 50 ezren tűntek el a munkaerőpiacról.

Látványos pangás jellemzi a magyar munkaerőpiacot: egy év alatt több mint 70 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság – írja a Portfolio.hu. Ennek hatására 20 ezerrel több munkanélkülit, illetve 50 ezerrel több inaktívat regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (vagyis 50 ezren vonultak ki a munkaerő-piacról).

A foglalkoztatottság csökkenését csak fele részben magyarázza a költségvetési szektor leépítése – ráadásul a képzett munkaerő felszívása nem szabadna, hogy gondot jelentsen a magánszektornak. Szerepet játszhat a nyugdíjazás is: a 2008-tól szigorodó szabályok miatt többen döntöttek a munkapiacról való kivonulásról, ám ennek mértéke sem akkora, hogy fő okként említhessük. Az igazi válasz a gazdaság általános pangása lehet, a munkaerő iránti kereslet csökkent, hiszen a foglalkoztatási költségek a kiigazító csomag hatására emelkedtek, a vásárlóerő pedig csökkent. Elmondható, hogy a munkaerőpiacot érintette leginkább a kiigazítás hibás szerkezete.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!