Fidesz-javaslat az állami cégek pazarlása ellen

Forrás: MTI

A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy csökkentsék az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak létszámát és javadalmazását – jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese mai sajtótájékoztatóján.

A javaslat szerint három-három főre kell csökkenteni a nagy állami cégek igazgatóságainak és felügyelőbizottságainak létszámát, az ezekben helyet foglalók fizetését pedig a mindenkori átlagbér szintjére kell csökkenteni. A Répássy Róbert és Varga Mihály Fidesz-alelnök által jegyzett előterjesztést pénteken nyújtják be.
   
„Tűrhetetlen, hogy amíg a kormány a nyugdíjasok zsebében kotorászik és befagyasztja a közalkalmazotti béreket, közben az állami cégek tisztségviselői súlyos százezreket, bizonyos esetekben milliókat tesznek zsebre havonta” – hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes.

Az ellenzéki politikus megjegyezte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt ígérte, hogy a megszorításokkal párhuzamosan leállítják a felesleges kormányzati kiadásokat, de – fejtette ki – mind a kommunikációs, mind a luxuskiadások, például Gyurcsány Ferenc különgéppel utazásai változatlanul megmaradtak.
   
Répássy Róbert arra is kitért, hogy kezdeményezik a törvényjavaslat sürgős tárgyalását, ami azt jelenti, hogy a parlamentnek nyolc napon belül döntenie kell arról, megkezdődjön-e az előterjesztés vitája.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!