Fidesz: legyen több munkahely és kevesebb adó

Forrás: MTI

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja támogatja Orbán Viktor miniszterelnök legfontosabb célkitűzését, hogy Magyarországon legyen több munkahely és kevesebb adó. A kormánypárti frakció ezt pénteken azt követően közölte az MTI-vel, hogy a kormányfő napközben, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett, Ötéves a kormány című konferencián elmondta, az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt, mostantól azonban a figyelem lesz, továbbá hangsúlyozta, új szakaszt kell nyitni és a polgári életminőség megteremtésére kell fektetni a hangsúlyt.

Öt éve a Fidesz és a magyar emberek a munkát, a családot, az otthont, a rendet választották a polgári berendezkedés alappilléreinek – fejti ki a nagyobbik kormánypárt közleményében, hozzátéve, Magyarország azóta megerősödött és saját lábára állt, a kormányoldal figyelme pedig ezután még inkább a magyar családok, a bérből és fizetésből élők terheinek csökkentése felé fordul. Kiemelik, a még több munkahelyet, a kevesebb adót és nagyobb biztonságot ezután sem lehet a magyarok összefogása, a „Gyurcsány-koalíció és a szélsőségek elutasítása" nélkül elérni.

„Magyarország saját lábára állt, a gazdasági növekedésünk és a foglalkoztatás Európa élén jár, egyre többen dolgoznak, az adócsökkentéseknek köszönhetően a munkaadók és a munkavállalók terhei egyre csökkennek, béremelési programokat indítottunk a pedagógusoknak, az egészségügyi, a szociális, a gyermekvédelmi dolgozóknak, a katonáknak, a rendőröknek" – fogalmaz a Fidesz-frakció, majd aláhúzzák, a magyarok munkahelyeit megvédik a „legújabb fenyegetéstől, az illegális bevándorlók tömegétől is".

A kormánypárti képviselőcsoport emlékeztet, a gyermeket nevelőket családi adórendszerrel, gyed extrával, egyre bővülő adókedvezményekkel, bölcsőde- és óvodaépítésekkel, ingyenes gyermekétkeztetéssel és tankönyvellátással segítik.

Tájékoztatásukban kitérnek arra is, hogy a „szocialisták által devizahitelbe taszított családok százezreinek" otthonát mentették meg, elszámoltatták a bankokat, kivezették a devizahiteleket, csökkentették a rezsit, újjáépítették a katasztrófák által megsemmisített otthonokat, az otthonteremtéshez pedig családi kedvezményt biztosítanak.

„Rendet teremtettünk: bevezettük Európa legszigorúbb büntető törvénykönyvét, megerősítettük a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságokat, nem hunyjuk le szemünket a legkisebb bűncselekmény fölött sem, bevezettük és megvédjük a tényleges életfogytiglant és a három csapás törvényét, és minden erőnkkel meg fogjuk védeni a határainkat az illegális bevándorlóktól" – fejtik ki, hozzátéve: a Fidesz célja a polgári berendezkedés megteremtése, aminek alapja, hogy Magyarországon több munkahely és kevesebb adó legyen.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!