Ha pénzről van szó, a Jobbik mindig feladja az elveit

kdnp.hu – MTI

A Fidesz szerint a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el. Így reagált a Fidesz-frakció a Jobbik országgyűlési képviselőjének szombati nyilatkozatára. Gyöngyösi Márton azt mondta, a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a magyar származású amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják.

A nagyobbik kormánypárt szerint a Jobbik Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett, idegen hatalmaknak és oligarcháknak adta el magát, pénzért hátat fordított a saját embereinek és korábbi elveinek, emellett pedig a párt vezetése offshore cégekben érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát. Hozzátették, a Fidesz magyarázatot vár arra, hogy milyen szerepet játszanak a Jobbik elnöke mellett az offshore cégekben érdekelt Forrai Richárd és üzlettársai.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!