Hiteltelen a kormányzati sikerkampány

Forrás: mno.hu,

Az emberek többsége nem találja igaznak az MSZP-kampányban megfogalmazott állításokat. A Nézőpont Intézet országos közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják: a megkérdezettek meglehetősen szkeptikusak a kormány által sikerként felmutatni szándékozott eredményekkel kapcsolatban. Ráadásul a szocialista-szavazóknak is csak alig fele ért egyet az MSZP „eredménykampányának” állításaival.

Az MSZP idén ősszel olyan kampányt indított, amely internetes felületeken és a nyomtatott sajtóban is megjelent. A kampányban használt négy állítás a kormány sikereit hivatott alátámasztani, ezeket azonban a szeptemberi közvélemény-kutatás megkérdezettjeinek többsége egyszerűen nem tartja igaznak.

Mind a nyugdíjaknak az előírtnál gyorsabb növekedése, mind a bérek vásárlóértékének növekedése, mind a gazdasági növekedés tekintetében hasonlóan kétkedők a válaszadók, kevesebb, mint 30 százalékuk hisz csak a kampányban megfogalmazott állításoknak. Mind a négy – a kampányban megjelenő – állítással kapcsolatban elsősorban a 45-59 évesek korcsoportja és a felsőfokú végzettségűek helyezkednek a legelutasítóbb álláspontra. A bérek vásárlóértékének 2008-as növekedésében például ennek a korcsoportnak a 80 százaléka nem hiszA megkérdezettek többsége (52 százaléka) – amely jelentősen meghaladja a Fidesz táborát – nem tartja helyénvalónak, hogy az MSZP a kormány eredményeit bemutató kampányba kezdett. A vélhetően megcélzott bizonytalanok körében ráadásul még magasabb ez az arány. 

A megkérdezett szocialista szavazók ráadásul a kampány kiötlői szempontjából a legkedvezőtlenebbül a nyugdíjak növekedésével kapcsolatos állításra reagáltak. Csupán 49 százalékuk tartja igaznak az állítást, ami önmagán túlmutató adat egy olyan párt számára, amely a nyugdíjas-szavazókkal hagyományosan igyekszik paternalista-bizalmas kapcsolatot kiépíteni, és erősen támaszkodik az idős korcsoport szavazataira.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!