Hollik István: A baloldal ismét bizonyította, nem érdekli az emberek sorsa

A baloldal nem szavazta meg a 2021. évi költségvetést, ezzel ismét bizonyította, hogy nem érdekli a magyar emberek sorsa - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára pénteken feltöltött videóban.

kdnp.hu – MTI

Hollik István kiemelte: a pénteken elfogadott költségvetés a gazdaság újraindításáról, a munkahelyek megvédésről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett.
    
„A baloldalnak 2009-ben az volt a válasza az akkori válságra, hogy megsarcolta a magyar embereket és további terheket rakott a vállukra" - fogalmazott. Hozzátette: ezzel szemben a Fidesz-KDNP úgy kezeli a koronavírus által okozott válsághelyzetet, hogy segít az embereknek és a magyar vállalkozásoknak.
    
Hollik István ismertetése szerint ezért a jövő évi költségvetésben szerepel a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a nyugdíjprémium, továbbá jövőre a tankönyvek már teljes körűen ingyenesek lesznek. Emellett tovább bővül a családok támogatása, 2021. július 1-jétől a csecsemőgondozási díj a bruttó bér 70 százalékáról 100 százalékra nő, a közszférában pedig jövőre 390 milliárd forinttal több jut a bérekre, mint idén. Folytatódik az adócsökkentés is, a kisvállalati adó, a kiva 11 százalékra csökken.
    
„A baloldal ma nemmel szavazott a költségvetésre, így nemet mondott ezekre az intézkedésekre is" - jelentette ki a kommunikációs igazgató.
    
Hollik István szerint a baloldalnak egy szempontja van, „megtámadni mindent, amit a Fidesz-KDNP csinál", és „ha mi igent mondunk, ők biztosan nemet".
    
A politikus szerint ahogy a baloldal nem segítette a járvány elleni védekezést, „úgy most sem érdekli őket, hogy az ország költségvetése hozzájáruljon az emberek védelméhez és a gazdasági kihívások megoldásához".
    
„Nekünk viszont továbbra is Magyarország az első. Mi azért szavaztuk meg a költségvetést, mert az segít abban, hogy a koronavírus-járvány után Magyarország minél hamarabb újra a növekedés útjára tudjon lépni" - hangoztatta Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!