ITM: A magyar-észt együttműködés növelheti a digitalizáció szerepét az orvoslásban

Magyar-észt kétoldalú szándéknyilatkozat született állami, egyetemi és vállalati szereplők bevonásával a mesterséges intelligencia egészségügyi célú fejlesztéséről, alkalmazásáról - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

A közlemény szerint a Semmelweis Egyetem a Tématerületi Kiválósági Program keretében 1,7 milliárd forintos támogatást kapott különböző kutatási területekre, ebből csaknem 240 millió forintot fordítanak mesterséges intelligencia alapú vastagbélrákszűrő és mammográfiai algoritmusok kifejlesztésére.

Az egészségügyi szakemberek munkájának megkönnyítése érdekében az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével zajló projektek előrehaladott fázisban vannak. A továbblépéshez megfelelő mennyiségű és minőségű adatra van szükség, amelyet az észt fél kész rendelkezésre bocsátani. Az ITM és a hazai felsőoktatási intézmények mellett a közös célok megvalósításában szerepet vállal az észt szociális minisztérium és a Tallini Műszaki Egyetem (TalTech) is - áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!