Javasolják Kertész címének visszavonását
Készül a budapesti városházán az az előterjesztés, amellyel visszavonnák a magyarságot kollektív bűnösnek, „moslékzabálónak”, „genetikailag alattvalónak”, a holokauszt egyedüli felelősének nevező Kertész Ákos író díszpolgári címét – tudta meg a Magyar Nemzet. A javaslatról szeptember 21-i ülésén tárgyalhat majd a Fővárosi Közgyűlés. A lap információit hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.
Tarlós István főpolgármestert is megdöbbentette Kertész Ákosnak az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levele. Tarlós akkor úgy nyilatkozott: a városvezetéssel tárgyalni fog a történtekről, és megfontolják, tesznek-e bármilyen lépést Kertész budapesti díszpolgársága ügyében. Kertész többek között azt írta: „A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot. (…) Ma már a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős” – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, amelyből további részleteket is megtudhat.
Forrás: MNO
Kapcsolódó bejegyzések
- Andrassew Iván sem tiltakozik a Kertész Ákos nyílt levelében foglaltak miatt
- Az új kitüntetési törvény rendezi a díjak visszavonásának körülményeit
- Újabb gyűlölködő cikk az Amerikai Népszavában
- Schmitt Pál levélben kéri az állami kitüntetések visszavonási lehetőségeinek vizsgálatát
- Az IKSZ megdöbbenve áll Kertész Ákos magatartása előtt







