A Jobbik csak Simicskát és a korrupciót védi

A Fidesz-frakció szerint a Jobbik már mást sem tesz, csak Simicska Lajos nagyvállalkozó érdekeit és a korrupciót védi.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a nap folyamán sajtótájékoztatón azt mondta, sajtóhírek szerint a Fidesz 2010-ben nagyságrendileg fele annyiért kapott plakáthelyeket Simicska Lajos cégétől, mint a Jobbik az előző hónapokban. A Jobbik felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a Fidesz 2010-es választási plakátkampányának költségeit és egyéb részleteit.

A Fidesz-frakció közleményében azt írta: párt még ennyire nem próbált meg „bűncselekményt eltitkolni" és „megvédeni egy milliárdost", mint ahogy azt a Jobbik teszi. Úgy folytatták: az ellenzéki párt „azt a Simicskát védi, aki több százmillió forinttal és több ezer plakáttal támogatja őket". Ez szerintük felveti az áfacsalás és a burkolt pártfinanszírozás gyanúját is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!