Kétpárti parlament

Forrás: MTI

Továbbra is a Fidesznek a legnagyobb a támogatottsága, az MSZP-é kismértékben nőtt, egy most vasárnapi választáson csak a két legnagyobb párt jutna be a parlamentbe - derült ki a TÁRKI által készített legfrissebb közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeiről szerdán tájékoztatták az MTI-t.

Az ezer fő megkérdezésén alapuló kutatás szerint a Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében októberben 33 százalék, míg szeptemberben 35 százalék, júliusban pedig szintén 33 százalék volt - közölte a cég.
A kormánypárt támogatottsága a felmérés szerint a teljes népesség körében 16 százalék volt októberben, ez 2 százalékkal magasabb a szeptemberinél és megegyezik az augusztusival. A TÁRKI szerint a párt támogatottságának növekedése annak köszönhető, hogy a többi párt biztos szavazói elbizonytalanodtak.

A biztos pártválasztók körében magasan a Fidesz vezet; egy most vasárnapi választáson a szavazók 61 százaléka voksolna a jobboldali pártra, támogatottságuk három hónapja stabil, 61 százalékos. Előnyük az MSZP-vel szemben jelenleg 31 százalékpont, a kormánypártra októberben 30 százaléknyian adnák a szavazatukat. Ez az érték 6 százalékkal magasabb az egy hónappal ezelőtti és egy százalékkal nagyobb az augusztusi szintnél - áll a TÁRKI kutatásában.

Az SZDSZ és az MDF támogatottsága is csökkent az elmúlt hónapban a TÁRKI kutatása szerint; a liberális pártot jelenleg a megkérdezettek egy százaléka támogatja az előző kéthavi 2 százalékkal szemben. Nagyobb veszteséget könyvelhetett el viszont az MDF, amelynek októberi, két százalékos támogatottsága a fele a szeptemberiének. Az MDF-et augusztusban is két százalék támogatta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!