Kiszámítható a magyar családok támogatása

A kormány évről-évre emelte a családok támogatására szánt összeget, ennek eredményeképp a magyar családok hosszú távon és kiszámíthatóan építhetnek a különböző támogatási formákra – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


Novák Katalin elmondta, jövőre 1900 milliárd forint jut a családok támogatására, ez 2010-hez képest majdnem kétszer akkora összeg, 2017-hez képest pedig hétszázalékos emelkedés.

A két évvel ezelőtt meghirdetett és azóta folyamatosan bővített otthonteremtési programra 2018-ban 226 milliárd forint jut, az ingyenes gyermekétkeztetésre 80 milliárd forintot szánnak, és 2018-tól már az első kilenc évfolyamban ingyen kapják  a gyerekek a tankönyveket. Az elmúlt két évhez hasonlóan jövőre tovább nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, így havonta már 35 ezer forint marad ezeknél a családoknál – ismertette a részleteket az államtitkár.

Hozzátette, a kormány már a házasságkötéstől kezdve támogatja a családokat, 2017-től pedig már két évig jár az első házasok adókedvezménye függetlenül attól, mikor születik az első gyerek, majd a fogantatás harmadik hónapjától már a családi adókedvezményt is igénybe lehet venni.

Novák Katalin az M1 aktuális csatornán kifejtette: három típusú a családtámogatási forma van: a pénzbeli, például a gyermekgondozási díj (gyed) vagy a családi pótlék, az adókedvezmények, valamint a szolgáltatás típusú támogatások, úgy mint a bölcsődefejlesztések, az ingyenes tankönyv vagy gyermekétkeztetés biztosítása.

Az adókedvezménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy ennek összege három gyerek után is tovább emelkedik, minden további gyerek után havi nettó 33 ezer forint jár még pluszban.

Az államtitkár a Kossuth Rádióban szólt arról is, hogy 35 éve fogy a magyar népesség, de a tavalyi év mutatói bizakodásra adnak okot.

2010-ben felismerte a kormány, hogy tenni kell annak érdekében, hogy „saját erőből újuljon meg" a népesség. Magyarország minta lehet Európa számára, hogy nem csak a bevándorlással lehet a demográfiai krízist orvosolni – fogalmazott Novák Katalin.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!