Kizárhatják Helmeczyt az ügyvédi kamarából

Forrás: Magyar Hírlap

Akár a kizárásával is végződhet az az eljárás, amelyet az FTC Pártolói Egyesület kezdeményezésére a Budapesti Ügyvédi Kamara indít Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ jogi alelnöke ügyében. Helmeczy elismerte, hogy Tóth Viktor – Veres János volt kampányfőnöke – ügyvédjeként közreműködött abban, hogy a Hír Televízió két riporterét kokainbirtokláson érjék. A dílerként elhíresült Baráth Miklós kijelentette: Tóth kereste meg azzal, hogy valamilyen „kellemetlen” ügybe kell keverni a tévéseket.

„A felvételek alapján úgy érezzük, hogy Helmeczynek mint az MLSZ jogi alelnökének az ügyben tanúsított viselkedése nem méltó egy jogállam ügyvédjéhez” – áll az FTC Pártolói Egyesület közleményében.

Hegedűs László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese a Magyar Hírlapnak elmondta: kedd délutánig nem kapták meg az egyesület megkeresését, de ha megérkezik, haladéktalanul megkezdik a vizsgálatot. „Ügyvéd ilyen ügyletekben nem működhet közre, és ha Helmeczy László valóságot állít, akkor is el kell gondolkodnia azon, hogy szerepvállalása összeegyeztethető-e hivatásával és más társadalmi vagy közéleti funkciójával” – jelentette ki Hegedűs László.

A távirati irodán keresztül Tóth Viktort és a riportereket is megvádolta az ügyben dílerként elhíresült Baráth Miklós, aki azt állította: Veres volt kampányfőnöke kereste meg azzal, hogy valamilyen „kellemetlen” ügybe kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont a televízió munkatársai találták ki, akiket viszont ő keresett meg, és elmondta nekik, hogy milyen beszélgetés zajlott le közte és Tóth között. Elmondta, Tóth Viktorral általánosságban beszélt az újságírók ellehetetlenítéséről, majd Helmeczy felhívta, és másfél millió forintot ajánlott az akcióért.

A „drogsztorit” nem a HírTV találta ki, azt Baráth Miklós mondta el a HírTV-nek, ezt több hangfelvétel bizonyítja – mondta Szikszai Péter, a HírTV hírigazgatója az MTI-nek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!