Kovács Zoltán: Brüsszel honnan tudja, ki milyen származású?

kdnp.hu – MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az Európai Bizottság egyetlen fejleményt sem vett figyelembe, mielőtt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt.

A kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta, Magyarországon hajtották végre a legkövetkezetesebben az integrációs stratégiát, és ennek eredményei már láthatóak voltak.

Megjegyezte, nem tarthatja nyilván Magyarország a gyermekeket származás alapján, ezért érdekes kérdés, hogy Brüsszel honnan tudja, ki milyen származású.

A menekültválsággal kapcsolatban Kovács Zoltán azt mondta, a dublini egyezményt tavaly egyes országok következetesen nem tartották be, emiatt Magyarországot, amely elkezdte az ide érkező emberek azonosítását, nem lehet megbüntetni. Hozzátette: egyre több ember gyűlik össze a „dublini listán", amelyen azok szerepelnek, akik nem jogosultak menedékjogra.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!