Lázár János: Brüsszel csak az emberek szavából ért

kdnp.hu – MTI

Az ország egységét csak a népszavazás tudja megőrizni, „Brüsszel csak a néptől fél", csak az emberek szavából ért – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Csanádpalotán.

Lázár János a háromezer lakosú Csongrád megyei kisvárosban szervezett utcafórumon hangsúlyozta, ha a népszavazás eredményes, a választók egyöntetű véleményt fogalmaznak meg, nem lesz betelepítés.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy százfős hallgatósága előtt elmondta, a kormány a bevándorlással és betelepítéssel szembeni csatát egyedül nem tudja megnyerni, arra van szüksége, hogy az emberek részt vegyenek a népszavazáson, és elmondják véleményüket.

Megjegyezte, 148 ezer olyan migráns van Nyugat-Európában, aki Magyarországon keresztül érkezett oda, és akit visszatoloncolhatnak Magyarországra. Dánia, Svédország, Finnország, Izland és Norvégia már tett is lépéseket ennek érdekében, miközben Magyarország nem küldheti őket Görögországba, ahol valójában először az Európai Unió területére léptek – közölte a miniszter.

Ha közülük csak 20-30 ezer ember marad itt, az azt fogja jelenteni, hogy egy nagyvárosra akár több száz, egy Csanádpalota nagyságú településre 20-30 család is jut, ami megváltoztatja a kisváros képét. Ezek a bevándorlók nem fogják elfogadni „a játékszabályainkat", nem beilleszkedni, nem asszimilálódni akarnak, hanem „a saját képükre formálni a mi városainkat, falvainkat" – mondta Lázár János.

Lakást, munkát, iskolát, óvodát, szociális és egészségügyi ellátást kellene biztosítani nekik – tudatta a politikus, hozzátéve, az ország nincs fölkészülve arra, hogy befogadjon százezreket.

A kormánynak az a kötelessége, hogy a magyaroknak segítsen – hangsúlyozta a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!