Mindennapos gyakorlattá vált az emberi jogok korlátozása

Forrás: MTI

A Szabadság Kör úgy látja, hogy a kormány mindennapos gyakorlatává vált az emberi jogok korlátozása – mondta a társaság nevében Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus különösen aggasztónak nevezte, hogy a szabad véleménynyilvánítást és több más alapjogot úgy korlátoznak, hogy később sem nevezik meg a felelősöket.
Példaként említette a 2006-os őszi eseményeket, mert mint mondta, „a mai napig egy-két közrendőrnek a számonkérésén túl nem tudjuk, hogy kik az igazi felelősei annak a nagyon súlyos, brutális akciónak, ami a politika utasítására történt”.

A Szabadság Kör öt kérdést tett fel Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyekre a miniszternek válaszolnia kell.

A nyílt levélben többek között arról érdeklődnek, hogy 2006. szeptember 17-ét követően a rendőrség a nemzeti ünnepeken, vagy más alkalmakkor a rendfenntartás, vagy az állami vezetők védelmének ellátása során igénybe vette-e bármely gazdasági társaság segítségét. Ha erre a válasz igen, akkor a Szabadság Kör azt is szeretné megtudni, hogy mely cégek, milyen jogviszony keretében és mennyi pénzért dolgoztak ezeken a feladatokon.

Gulyás Gergely közölte: azt is kérik, hogy az In-kal Security-ről külön is nyilatkozzon a minisztérium, mert sajtóinformációk és társaság tudomása szerint a cég többször is ellátott olyan feladatot, amelyen jogszerűen nem dolgozhatott volna. Említette, hogy az In-kal Security emberei például rendezvényeken igazoltattak.

Azt is megkérdezik a levélben, hogy mennyibe került 2006 szeptember 17-től a védett állami vezetők védelme.

A Szabadság Kör arra is kíváncsi, hogy mennyibe kerül az Országgyűlés épületét körülvevő kordon fenntartása és védelme, és a rendőrség érvényesített-e kártérítési igényt azokkal a bűncselekmény miatt jogerősen elítélt rendőrökkel szemben, akiknek magatartása folytán a rendfenntartó szerveknek kártérítést kellett fizetnie.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!