Négypárti tárgyalásból hárompárti előzetes egyeztetés

MTI

Előkészítő tárgyaláson találkozik ma Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese, Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Latorcai János, a KDNP országos választmányának elnöke. Dávid Ibolya, az MDF elnöke augusztus végén azt kezdeményezte: a négy ellenzéki pártelnök egyeztessen a jövő évi költségvetési és adótörvényekről.

Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ múlt pénteki ügyvivői testületi ülését követően bejelentette, hogy bár szívesen részt vesz a megbeszélésen, ez a hét az előre elhatározott rendezvények miatt nem felel meg számára. Fodor hétfőn egyébként szintén levelet küldött az ellenzéki pártvezetőknek, amelyben olyan találkozóra invitálta őket, amelyen a szakértői kormány felállításáról egyeztetnének.Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője kedden megerősítette: pártja nem vesz részt a szerdai találkozón.

A Fidesz és a KDNP közölte, hogy részt vesz az MDF által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson, azonban a Fideszt nem Orbán Viktor pártelnök, hanem Varga Mihály alelnök képviseli.

Mindezek után Dávid Ibolya a szerdai találkozót előkészítő tárgyalássá minősítette át és közölte: pártját Hock Zoltán elnökhelyettes képviseli majd a találkozón. Elmondta, az MDF javaslatot tesz az ellenzéki pártok többségével megalkotható törvények egy körére. Kiemelte: amennyiben az ellenzéki pártok nem támogatják a törvények megalkotását, úgy a Magyar Demokrata Fórum bemutatja a parlament feloszlatása érdekében megfogalmazott határozati javaslatát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!