Nem „tabu”az egyházak támogatásának megnyirbálása sem

Forrés: hirszerzo.hu

A frakciótagok arra keresték a választ, miként csökkenthetnék az állami kiadásokat úgy, hogy a kormánypárt hagyományos szavazóbázisának érdekei kevésbé sérüljenek.
A kiadáscsökkentés mellett azon is gondolkodnak a szocialisták, hogyan tudnák megakadályozni népszerűségük további esését – írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy az MSZP hétfői frakcióülésén több mint 20 hozzászólás volt a témában – konkréten arra keresték a választ, miként csökkenthetnék az állami kiadásokat úgy, hogy a kormánypárt hagyományos szavazóbázisának érdekei kevésbé sérüljenek.

A cikk szerint az egyik képviselő azt vetette fel: az egyházak dotációján lehetne spórolni, hárman pedig a honvédelmi beruházások kurtítását javasolták. Állítólag szóba került az is, hogy tolják későbbre az olyan nagy beruházásokat, mint a 4-es metró vagy az autópályák építése, vagy túlnyomó részt uniós forrásokból fejezzék be ezeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!