Parlamenti felhatalmazást akar a Fidesz az IMF-hetel felhasználásához

Forrás: mno.hu

A Fidesz az Országgyűlés előzetes felhatalmazásához kötné a Nemzetközi Valutalap (IMF), az Európai Közösség és a Világbank által Magyarországnak nyújtott hitel felhasználását – erről Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke adott be kapcsolódó módosító indítványt a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez.

A módosító indítvány szerint „az Európai Közösség által nyújtott hitel, valamint az IMF általános eszközeinek felhasználására vonatkozó készenléti vagy hasonló megállapodásból és a Világbankkal kötendő kölcsönegyezményből származó források felhasználásához a kormánynak az Országgyűlés előzetes felhatalmazását kell kérnie”.

A költségvetést megalapozó törvényekhez benyújtott módosító indítványokról jövő héten szavaz az Országgyűlés. Varga Mihály indoklásában azt írta, hogy Magyarország aggasztó gazdasági helyzete miatt rászorul a nemzetközi intézmények hiteleire, ugyanakkor közös érdek, hogy ez a hitelfelvétel átláthatóan, mindenki számára követhető módon menjen végbe.

A javaslat szerinte garanciát ad arra, hogy az Európai Közösség, a Nemzetközi Valutalap és a Világbank által Magyarország számára nyújtott hitelek felhasználása átlátható legyen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!