A rendőrség 38 embert mentett meg múlt éjszaka a kihűléstől
Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. Öt főúton – a 6-oson, az 56-oson, az 58-ason, a 66-oson és a 67-esen – hóláncot kell használniuk az autósoknak.
Garamvölgyi László szombat reggeli tájékoztatása szerint Budapesten a rendőrök az éjjel 19 hajléktalant vittek fedett helyre, közülük négyet kórházba. Az ország többi részén ugyancsak 19 embert vittek a közterületekről melegedő helyekre, átmeneti szállásokra – mondta. A legtöbbet, kilenc embert Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mentettek meg a kihűléstől, Komárom-Esztergom megyében hatot, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves és Nógrád megyében pedig egyet-egyet - sorolta.
Közölte egyúttal azt is, hogy a közútkezelő öt főúton elrendelte a hólánc használatát: a 6-os, az 56-os, az 58-as, a 66-os és a 67-es számú főúton.
Éjszaka összesen 13 baleset történt az utakon, azok is koccanásos karambolok voltak, köztük három könnyebb személyi sérüléses - közölte Garamvölgyi László, hozzátéve, hogy a határok járhatók.
Nyolcezer rendőr teljesített szolgálatot, az ORFK-n pedig egy folyamatosan működő operatív törzs kíséri figyelemmel a helyzetet.
A rendőrség azt kéri, hogy ahol kritikusak az útviszonyok, kizárólag azok induljanak útnak, akiknek feltétlenül szükséges, de ők is csak abban az esetben, ha utazásuk előtt tájékozódtak, és ha kifogástalan műszaki állapotban van az autójuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó bejegyzések
- A hétvégén 24 ezer esetben intézkedtek, háromszáz embert mentettek meg a rendőrök
- Eddig 2300 embert kellett kitelepíteni
- Kamionnal ütközött a fideszes megyei elnök autója
- Kilenc megyére adott ki szombatra harmadfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat
- Helikopterek segítenek Edelényben a védekezésben







