Schanda Tamás: Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel nyílt meg újra a Gyorsítósáv pályázati program

Ismét elérhetővé vált a hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából magas hozzáadott értékű új termékek és eljárások előállítására ösztönző pályázat – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, a KDNP alelnöke a minisztérium keddi közleményében hozzátette: a tavaly sikeresen bemutatkozott Gyorsítósáv második köre több mint két és félszeres keretösszeggel bátorítja a magyar ötletek gyakorlati hasznosítását.

kdnp.hu – MTI

A Gyorsítósáv pályázat első fordulóját tavaly szeptemberben írta ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kiemelkedő növekedésre és jelentős hozzáadott értékek felmutatására képes hazai cégek számára. Az akkori hárommilliárdos keretből húsz spin-off vállalkozás hajthat végre piacorientált egészségipari fejlesztéseket egyebek mellett az intelligens sejtdiagnosztika és a bőrrák innovatív kezelése területén. Támogatást nyert egy mesterséges intelligenciára épülő, a gyógyszerkutatást támogató kvantumkémiai szimulációs szoftver megalkotása is – emlékeztetett az ITM közleménye.

Az új pályázati felhívás az NKFI Hivatal honlapján érhető el. Változatlanul a jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, piacképes prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztése a cél. A pályázati részvétel további feltétele egy kutató foglalkoztatása. Egy projekthez 50-200 millió forint támogatás ítélhető meg. A kiírás így 40-160 innovatív kezdeményezés valóra váltását, és ugyanennyi magasan képzett szakember elhelyezkedését teheti lehetővé. A pályázati lehetőség iránt érdeklődők elsőként szakmai vélemény iránti kérelmeket nyújthatnak be online felületen keresztül.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány 2030-ra a jelentős európai innovátorok közé léptetné előre hazánkat. Magyarországon tavaly minden korábbinál több forrást, mintegy 771 milliárd forintot fordítottak kutatás-fejlesztésre. Az állami költségvetési ráfordítások összegét 2010 óta lényegében megduplázták. A legtöbb új munkahely a vírusválságban is a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, az IT szektorban és a tudományos, szakmai tevékenységekben jött létre. Míg 2010-ben csak 31 ezer kutató dolgozott Magyarországon, addig tavaly már több mint 62 ezer – hangsúlyozta az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!