Soha ennyi segítséget még nem kaptak a szülők a tanévkezdéshez, mint most

A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.

 

kormany.hu - MTI

Belső lapos

 

Csaknem 3500 iskolába már kiszállították a tankönyveket, 720 iskola van még hátra.

Összesen 12 millió tankönyvet csomagoltak be, ezek mintegy 10 milliárdos értéket képviselnek. Az általános iskolák 1-4. évfolyamán ingyenesek a tankönyvek, a diákok 67 százaléka térítésmentesen kapja meg a kiadványokat - közölte.

Szólt arról is, hogy az 1-2. évfolyamon a tartós tankönyvek a gyerekeknél maradhatnak, a tanóra 45 perces lesz továbbra is, de a tananyagot 30 percben sajátítják el a diákok.

A diákok terhelését illetően a köznevelési kerekasztal keretében folytatott tárgyalásoknak köszönhetően sokkal nagyobb lehetőség lesz arra, hogy eltérhessenek az iskolákban a tananyagtól. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) rugalmas tananyagjavaslatokat dolgoz ki, és ezek folyamatosan kerülnek ki a honlapjára - mondta.

A Klebelsberg Központ adósságát gyakorlatilag kifizették - jelezte az államtitkár, aki hozzátette: a központ költségvetése 91,5 milliárddal nő, ami ezt az évet lefedi, a jövő évi büdzséje pedig tovább nő. Az átalakítások nyomán az 58 költségvetési szerv januártól kezd működni - erősítette meg.

Szólt arról, hogy 3,4-3,5 százalékkal nőnek a pedagógusbérek szeptember 1-jével, ami 32 milliárdos növekményt jelent a költségvetésben, és 175 ezer embert érint. Emellett kétszer 35 ezer forint támogatást kaptak, illetve kapnak az oktatást segítő alkalmazottak, akik jövőre átlagosan 10 százalékos béremelésben részesülnek.

Beszámolt több pályázat közeljövőben várható kiírásáról is, így 80 milliárdot fordítanak térségi iskolahálózat kialakítására, 50 milliárdot Budapest központi és vidéki iskolák fejlesztésére. Folytatódnak továbbá a tornaterem- és uszodaépítési programok is - jelezte.

Palkovics László államtitkár közölte: a nemzeti tanévnyitó az idén Érden lesz.

Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár jelezte: még várhatóan ezen a héten előre hozottan kiutalják a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt (gyes) és a gyermeknevelési támogatást (gyet), ezzel augusztusban kéthavi családtámogatást kapnak a családok, ami három gyermek esetén akár hetvenezer forintos pluszt is jelenthet.

Kitért arra, hogy a költségvetésben a családok anyagi támogatása idén 2010-hez képest 40 százalékkal nő. Emlékeztetett arra is, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékponttal csökkent, és jövőre a legfontosabb élelmiszerek áfája kisebb lesz.

Az államtitkár megjegyezte még, hogy a gyermekétkeztetés támogatása is jelentős bővült az elmúlt években. 2010-ben még 29 milliárdot fordítottak erre, 2017-ben 74 milliárdot irányoztak elő e célra.

Hozzátette: három év alatt egyharmadával csökkentek a családok tankönyvekre fordított kiadásai.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!