Százmilliárd forint támogatást kaphat az élelmiszeripar a GINOP-forrásaiból

kdnp.hu – MTI

A szakmai egyeztetéseket követően 100 milliárd forint támogatást kaphat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásaiból az élelmiszeripar; erről döntött szerdai ülésén a kormány – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Lázár János hangsúlyozta: az élelmiszer-feldolgozást fejleszteni kell a versenyképesség javítása érdekében, ezért döntött a kormány úgy, hogy a GINOP-on belül elkülönítenek az élelmiszer-feldolgozás számára egy pályázati sort. A kormány az élelmiszeripar fejlesztésére 50 milliárd forint vissza nem térítendő és 50 milliárd forint visszatérítendő támogatást tud mobilizálni.

Megjegyezte: az elnyert forráson belül a vissza nem térítendő és a visszatérítendő támogatás aránya 49-51 százalék lesz.

A Miniszterelnökségen készen állnak arra, hogy a jövő héten szakértői tárgyalásokat folytassanak az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségével (ÉFOSZ) a pályázati kiírás gyorsítása érdekében – jelezte a miniszter.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!