Szegedi KDNP: Botka ne a város pénzén kampányoljon!

A polgármester akkor járna el korrekt módon, ha távozna a városvezetői székből - mondja Haág Zalán, a Kereszténydemokrata Néppárt szegedi elnöke.

 

kdnp.hu

 

„Botka László korábban azt mondta, számára Szeged az első. Most ismét bebizonyosodott, hogy neki a pártpolitikai karrier fontosabb” – nyilatkozta Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke, közgyűlési frakcióvezető.

 

Botka László ambícióinak Szeged láthatja kárát - véli Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke.

 

Ki fogja vezetni a várost?

A helyi önkormányzati képviselő szerint Szegedet egy megválasztott polgármester nem irányíthatja mellékállásban. „Nem ezt ígérte a szegedi választóknak, igaz, az ígéretei jelentős részét az elmúlt 15 évben sem tartotta be. Szeged többet érdemel annál, minthogy az itt élők problémáit az ő bizalmukkal visszaélve a mindenkori városvezető félvállról vegye. Az országos karrierről álmodozó Botka László polgármesternek nem szabadna Szegedet mellékállásban irányítania, miközben a város által fizetett sofőrrel, az önkormányzat autóján, a szegediek által fizetett üzemanyagból utazgat egyik baloldali párttól a másikig.” A helyi kereszténydemokrata politikus szerint az is károkat okoz a városnak, hogy Botka László nem a város érdekében tárgyalna a kormánnyal, hogy minél több fejlesztési forrást hozzon ide, hanem folyamatosan támadja a kabinetet. „A jelek szerint pártpolitikai nyilatkozatok és Orbán Viktor miniszterelnök útszéli sértegetése képezi mostantól a szocialista városvezető politikájának alapját. Hogy mi lesz a városunkkal, egy cseppet sem érdekli, miközben a kormány komoly beruházásokat szeretne Szeged számára biztosítani” – mondja a helyi KDNP-s képviselő.

 

Vádlottak padjáról várost vezetni?

Haág Zalán szerint a helyi szocialisták terve most az, hogy Szeged ügyeinek intézését Botka átadja valamelyik helyettesének. „Ki fogja ezután valójában vezetni a várost? Talán az az alpolgármesternek, aki – miután a városi autóval nekiment a villamosnak – arra sem válaszolt, fogyasztott-e alkoholt, és azt sem kívánta kérdésemre elárulni, a karambolja által okozott kár mennyibe kerül a szegedieknek? Esetleg az az MSZP-s alpolgármester próbál majd foglalkozni a szegediek ügyeivel két bírósági tárgyalás között, aki épp a vádlottak padján ül? Bárhogy is lesz, mindennek a szegediek látják majd kárát” – vélekedett Haág Zalán.

 

Botka programja egy blöff

Botka László eddig napvilágra került „miniszterelnök-jelölti” programjában szerepel: „a péknél, a postán vagy az orvosi váróban a miniszterelnöknek ugyanúgy ki kell várnia a sorát, mint bárki másnak” – idézi a kereszténydemokrata városatya. Haág Zalán rámutatott: Botka László feltehetően soha egy percet sem várt még a postán vagy boltban, hiszen ügyeinek intézését fizetett városházi alkalmazottak intézik, „ő maga pedig kísérők nélkül sosem merészkedik a választók közé, az átlag polgár nem tudja megszólítani a postán, a pékségben, az utcán, így az emberek problémáit sem ismeri”, ez pedig nyilvánvalóan nem fog megváltozni akkor sem, ha országos politikai szerepet vállal. Arról, hogy mennyire „nincs képben” a szegedi átlagember problémáit illetően, Haág Zalán a migránsválság szegedi tapasztalatait idézi fel. „Miközben a város déli részét elárasztották a bevándorlók, az utcákon, a kertekben is migránsok táboroztak”, Botka László azt nyilatkozta: „a szegedieket egyáltalán nem zavarják a menekültek, nem is találkoznak velük az utcákon”. Már ez a kijelentése jól mutatja, mi történt volna a várossal és az országgal, ha rá lett volna bízva a migránskérdés kezelése…

 

Szeged veszíteni fog

Haág Zalán szerint – a fentieket figyelembe véve – Botka miniszterelnök-jelöltsége semmi jót nem jelent Szeged városára nézve. Egyetért azokkal a hangokkal, akik szerint a polgármester – mivel a jövőben nem a városvezetői feladataira kíván koncentrálni – akkor járna el korrekt módon, ha távozna a városvezetői székből. A kereszténydemokrata városatya szerint azonban erre semmi esély sincs. „Miniszterelnök-jelölti kampányát nyilvánvalóan az önkormányzat által fizetett apparátussal, a szegediek pénzén kívánja finanszírozni, és őt az itt élőkkel ellentétben az sem zavarja, hogy ez nemcsak hogy ellentétes a város érdekeivel, de teljesen törvénytelen is” – zárta gondolatait a KDNP szegedi vezetője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!