Szocialista szociális érzékenység

Forrás: magyarhirlap.hu

Július elejétől a Gazdagréti Nyugdíjasház közösségi terét az önkormányzat döntése értelmében napi 350 forint ellenében használhatják az idős emberek. A nyugdíjasklub működtetése naponta személyenként 775 forintba kerül a kerületnek, amelyből csak 425 forintot vállal Újbuda, a fennmaradó összeget a használóknak kell fizetniük. Az idős embereket megdöbbentette a döntés, mert sokan hatalmas összeget fizettek, vagy eladták lakásukat, hogy beköltözhessenek a ház garzonjaiba, hogy állandó nővéri, illetve orvosi felügyelet mellett, kortársaik körében élhessék nyugdíjas napjaikat. A házat a főváros működteti, de két éve az épület földszintjén lévő konyhát, az orvosi rendelőt és a társalgót az önkormányzat bérbe vette, majd pénzhiány miatt megszűnt a házban az orvosi rendelés. Újbuda szocialista vezetése ugyanis felülvizsgálta a kerület szociális kiadásait. Nemrég pedig úgy döntött, akkor is fizessenek a nyugdíjasok a társalgó használatáért, ha rendezvényeiken az üdítőt, a szendvicset maguk hozzák. A nyugdíjasok korábban már tiltakoztak az egészségügyi szolgáltatásaik megnyirbálása miatt, akkor Molnár Gyula szocialista polgármester ígéretet tett, hogy felülvizsgálják az intézkedést, de nem történt semmi az ügyben. Helyette bevezették a társalgási díjat, így akár havi tízezer forintjába is kerülhet egy nyugdíjasnak, ha ott beszélgetni szeretne. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!