Ukrán oktatási törvény: Porosenko vétóját kérik kárpátaljai magyar szervezetek

Nyílt levélben kéri három kárpátaljai magyar szervezet Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy alkotmányos felhatalmazásával és politikai befolyásával élve akadályozza meg az új ukrán oktatási törvény hatályba lépését.

kdnp.hu – MTI

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökei által aláírt, az MTI-hez szerdán eljuttatott levél szerint a Legfelsőbb Tanácsban elfogadott, az oktatásról szóló, a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait sértő törvénnyel kapcsolatban fordulnak az ukrán államfőhöz mint Ukrajna Alkotmányáért, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméért garanciát vállaló személyhez, a magyar szervezetek partneréhez, akivel 2014. május 1-jén választási megállapodást írt alá a KMKSZ Ungváron.

„A 2017. szeptember 5-én Ukrajna Legfelső Tanácsa által elfogadott, oktatásról szóló törvény 7. cikkelye ellentétes az ország alkotmányával, semmibe veszi Ukrajna nemzetközi vállalásait, megfosztva a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, felgyorsítva ezzel az asszimilációs folyamatokat, ami alapjaiban veszélyezteti azok megmaradását" – állapítják meg az aláírók.

Az anyanyelvi oktatás joga – folytatódik a nyílt levél – Ukrajna számos nemzeti kisebbségi közössége, például a bolgárok, moldávok, románok, magyarok számára nem csupán a mai Ukrajna hatályos jogszabályaiból fakad, hanem évtizedek óta gyakorolt jogról van szó, amellyel hosszú éveken keresztül más állami formációk keretében is élhettek.

„Hangsúlyozzuk, hogy Ukrajna több kétoldalú nemzetközi szerződésben is vállalta a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó jogok biztosítását" – mutatnak rá a dokumentumot jegyzők.

„Emlékeztetnénk arra, hogy a fent említett, a KMKSZ-szel aláírt választási megállapodásban, melyet a választások előestéjén hirdettünk ki, Ön vállalta, hogy Ukrajna elnökévé választása esetén hozzájárul a nyelvi kérdések pozitív elbírálásához, mégpedig a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak biztosításához a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája alapján, valamint ahhoz, hogy előmozdítja a nemzetiségi oktatási intézmények különálló irányítási egységeinek létrehozását" – állapítják meg a magyar szervezetek vezetői.

„Arra kérjük Önt, tisztelt Elnök úr, hogy alkalmazza az Ukrajna törvényei által biztosított hatásköreit és politikai befolyását annak érdekében, hogy ne lépjen hatályba az oktatásról szóló törvény, amely nemcsak sérti az alkotmány által szavatolt emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat, hanem veszélyt jelent országunk tekintélyére nemzetközi szinten is, megkérdőjelezi európai integrációs törekvéseinket, melyek megvalósítása lehetetlen az emberi jogok és szabadságjogok megsértésével, különösen a lakosság olyan veszélyeztetett csoportjainak kárára, mint a nemzeti kisebbségek" – zárul a kárpátaljai magyar szervezetek nyílt levele.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!