Varga Mihály: nagyon felemelő és lélekemelő volt a torontói magyarok ünnepsége

kdnp.hu – MTI

Csakis 1956 értékeinek megőrzésével lehet sikeres országot építeni – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kanadai Torontóban, ottani magyarok körében ünnepelve a forradalom hatvanadik évfordulóját.

Varga Mihály vasárnap – kanadai magyar közösségek meghívásának eleget téve – több helyi megemlékezésen is részt vett.

Mint az MTI-nek telefonon elmondta, „nagyon felemelő és lélekemelő pillanatokat" élt át a torontói magyarok ünnepségein. Először a városháza előtti, majd a Magyar Házban tartott megemlékezésen vett részt.

A városháza előtt ünnepélyes zászlófelvonással tisztelegtek az 1956-os magyar hősök előtt, majd Varga Mihály a Budapestről elnevezett parkban megkoszorúzta a még 1966-ban emelt emlékművet. Az emlékmű mellett újonnan létrehozott különleges – átmeneti ideig ott álló – installáció köszöntötte a vendégeket: egy speciális alagút várja a sétálókat 1956 emlékeivel, a végén pedig a kanadai nemzeti lobogón is látható jelkép, a kanadai juhar.

A koszorúzáson megjelentek kanadai politikusok is, köztük az ontariói parlament elnöke, valamint a torontói politika és közélet személyiségei is.

Estébe nyúlt az ünnepség a torontói Magyar Házban, ahol a Csillagszeműek Táncegyüttes és a Fejér Megyei Szent György Kórház kórusa lépett fel.

Az 1956-os magyarok jelenlétében negyven új magyar állampolgár tett esküt.

„Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból korábban Kanadába érkezett magyarok tették le az állampolgári esküt" – mondta el Varga Mihály, aki emlékeztetett arra is, hogy a kanadai kormány tizenhat évvel ezelőtt a kanadai nemzet történelmi örökségének részévé nyilvánította az '56-os magyar menekültek Kanadába érkezését.

„E döntéssel az ottawai kormány kifejezte, hogy a kommunista terror elől menekülő magyarok befogadása fontos volt a kanadai történelemben" – hangsúlyozta Varga Mihály.

Kijelentette azt is, hogy a kanadai magyarok a szakképzettségüknek és a tudásuknak köszönhetően fontos szerepet töltöttek és töltenek be az észak-amerikai ország fejlődésében.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a torontói Magyar Házban tartott rövid beszédében hangsúlyozta, hogy hatvan évvel ezelőtt a szabadságharcot ugyan leverték, kegyetlenül megtorolták, s ez szörnyűséges sebeket ejtett a társadalmon, de a küzdelem mégsem volt hiábavaló, hiszen végül a szabadság szellemisége győzedelmeskedett az elnyomás felett.

„Ezzel más népeknek is megmutattuk, hogy lehetséges szembeszállni a náluk erősebb zsarnokokkal is" – szögezte le Varga Mihály.

Hangoztatta, hogy Magyarország minden téren visszanyerte függetlenségét, a jelenlegi kormány megteremtette a nemzet egységét, és megküzdött a gazdasági válság következményeivel is. „Történelmünkben többször kellett újrakezdenünk és a saját erőnkből megkeresnünk a felemelkedés lehetőségeit, s ezt a küzdelmet ma is vállaljuk" – mondta az MTI-nek Torontóból Varga Mihály.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!