A visegrádi országok támogatják az EU keleti partnerségi programját

kdnp.hu – MTI

A visegrádi négyek továbbra is elkötelezettek az Európai Unió keleti partnerségi programjának megvalósítása iránt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden délután Prágában, ahol megnyílt a V4-ek és a keleti partnerségben részt vevő hat ország külügyminisztereinek kétnapos találkozója.

A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – valamint Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország, Ukrajna külügyminiszterei szerdán tárgyalnak a keleti partnerségi program megvalósításáról. Kedden délután a V4-es országok diplomáciáinak vezetői ültek össze szűkebb körű konzultációra.

„A mostani csúcstalálkozóra azért jöttünk össze, hogy a visegrádi országok újfent kifejezzék támogatásukat az Európai Unió keleti partnerségi programjának sikere iránt" – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter. 

A magyar diplomácia vezetője szerint nem egyszerű kérdésről van szó, mert nem lehet egyforma programot alkotni mindenki számára.

„Észre kell venni, hogy általános megoldás a hat ország számára nincs – külön, országra szabott integrációs programokra van szükség, mert ezek nélkül a Keleti Partnerség kudarcra van ítélve. Külön kell kezelni Ukrajnát, Moldovát és Grúziát, akik társulási megállapodást írtak alá az EU-val, és külön kell kezelnünk Azerbajdzsánt, Örményországot és Fehéroroszországot, akik az integráció egy alacsonyabb fokozatában érdekeltek" – pontosította véleményét Szijjártó Péter.

A cseh külügyminisztérium közlése szerint a szerdai találkozón részt vesz Johannes Hahn, az Európai Bizottság szomszédsági politikáért és a bővítésért felelős biztosa, illetve a holland, a német és a svéd külügyminisztérium magas rangú képviselői is.

Prágai diplomáciai körök úgy tudják, hogy Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter csak a keddi V4-es konzultáción vesz részt. A szerdai tárgyalásokon Szlovákiát Lukás Parízek külügyminisztériumi államtitkár fogja képviselni.

A V4-ek és a Keleti Partnerség országai külügyminisztereinek prágai találkozójáról szerda délután sajtótájékoztatón közölnek részleteket.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!