Éppen százhúsz évvel ezelőtt, 1895. január 28-án jött létre az első modern polgári párt, amely vállaltan a keresztény (ekkor még elsősorban katolikus) értékek képviseletét és védelmét tűzte ki célul. A Katolikus Néppárt alapítói között ott találjuk a buzgó katolikus grófot, Zichy Nándort, a későbbi miniszterelnököt, gróf Esterházy Miklós Móricot, az egyháziak részéről a keresztényszocializmus és a modern katolicizmus apostolait, Prohászka Ottokárt és Giesswein Sándort.

     A Katolikus Néppárt létrejötte fontos fordulópont jele a katolikusság történetében. A modern államok megszületésével ugyanis a katolikus egyház addigi története során egy teljesen új helyzetben találta magát. Nem volt üldözött, mint kialakulásakor, viszont még a katolikus országokban is elvesztette a középkorban kialakult, mindenekfölött álló tekintélyét. Maga is egy lett a külön jogok és külön tekintély nélküli vallásos közösségek között.

     A katolikus egyház helyzetének megváltozása azonban nem ad elégséges magyarázatot a kereszténydemokrata mozgalom indulására. A mozgalom sokkal inkább a katolikus egyház hivatástudatából és missziós lelkületéből fakad. Az új helyzet egyfajta szabadságot adott az egyháznak, amelyben közéleti hivatása a maga teljességében bontakozhatott ki. A kereszténydemokrata mozgalom (katolikus szárnya) valójában nem a katolikus egyház kényszerű és önvédelemből megtett lépése a gyakran ellenséges hangulatú parlamentáris demokráciák küzdelmeiben, hanem lényegi hivatásának gyakorlása a modern állami keretek között. A politika és az állampolgárok számára a mozgalom önálló mondanivalóval rendelkezik, amely mondanivaló időtálló és egyetemes. Ez a mondanivaló pedig egyrészt az egyház társadalmi tanítása, másrészt a keresztény-katolikus hitből fakadó emberkép és természetjog. Bár a kezdeti pártképződmények, mint a Katolikus Néppárt, erőteljesebben képviselte még a régi hagyományú sérelmi politizálást az egyház társadalmi tanításánál, annak csírái már ebben a közösségben is megmutatkoztak.

     A kereszténydemokrácia nem csak a katolikus egyházban megszülető mozgalom, mert abban egyenlő tekintéllyel más keresztény felekezetek is részt vesznek, és nem kötődik hivatalosan az egyház hierarchiájához sem. Mégis az egyház társadalmi tanítására épül, és abból forrásozik. A kereszténydemokrata pártok többségükben vallásukat gyakorló keresztényekből állnak, világi és felszentelt személyekből, akik egyházuk és országuk javát szolgálják. A katolikus kereszténydemokraták a katolikus egyház arcát mutatják meg a modern polgári államok mindennapjaiban.

     Az egyház mint vallásos közösség soha sem lép be a politika területére, de iránymutatást ad, és bátorítja híveit a felelős részvételre. Való igaz, hogy az egyházban nincs helye politikának, de a politikában van helye az egyháznak, mert a közélet számára mindig volt, van és lesz mondanivalója. Az egyház a polgári változások hatására felismerte azt a lehetőséget, hogy hitét úgy fogalmazza meg, ahogy az egy ország építéséhez és kormányzásához szükséges. Az egyház hivatása a megszentelés – amelyet a mi Urunktól, Jézus Krisztustól kapott – az élet minden területére kiterjed. Az én szememben egy ilyen területe az életnek a politika is. A kereszténydemokrácia a politika megszentelésének a törekvése. Ebben a törekvésben tett első lépés volt a Katolikus Néppárt megalakítása. Isten áldja az alapítók emlékét és azokat, akik napjainkban is követik a nagy elődök útját!

Lukácsi Katalin