Szigorítja a határzárat és államfőt választ a parlament

Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének elején tovább szigoríthatja a déli határzárat, március 13-án pedig a tervek szerint megválasztja Magyarország következő köztársasági elnökét.

kdnp.hu – MTI

A házelnök napirendi javaslata alapján a négynapos ülés hétfőn 13 órakor, napirendi előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációk és az azonnali kérdések hangozhatnak el.

A képviselők kedden várhatóan tizennyolc előterjesztésről szavaznak. Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett dönthetnek például a déli határzár szigorításáról, valamint a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításához kapcsolódó törvénymódosításokról.

A szerdai napirenden kizárólag az igazságügyi miniszter büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatának általános vitája szerepel.

A parlament a jövő hét utáni hétfőn választhatja meg a következő köztársasági elnököt a következő öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelöli a tisztségre, míg a parlamenti ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

Az államfőválasztás elején a két jelölt 15-15 percben szólalhat fel. Azt ezt követő titkos szavazás első fordulója akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé, aki – a voksok számától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!