Vargha Tamás: világos terv a védelmi költségvetés teljesítésére

Magyarország azon kevés NATO-tagországok között van, amelyek világos tervvel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy 2026-ig megvalósuljon korábbi vállalásuk, vagyis védelmi költségvetésük elérje a bruttó hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát – jelentette ki Vargha Tamás, a védelmi minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása alatt magyar újságíróknak nyilatkozva.

kdnp.hu – MTI

Elmondta, hogy Magyarország megérti az új amerikai vezetés elvárását az igazságosabb teherviselésről.

Magyarország volt az első NATO-tagállam, amely már 2012-ben világos tervet készített arra vonatkozóan, hogyan tudja védelmi költségvetését emelni 2016-tól annak érdekében, hogy tíz év alatt elérje a korábban megállapított 2 százalékos mértéket – hangsúlyozta az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!