„…akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik…”

Szeptembertől a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője lesz Gaal Gergely. A felvidek.ma ebből az alkalomból készített interjút a Szent László-emlékév Tanácsadó Testületének elnökével. A kereszténydemokrata politikust eddigi pályájáról, jövőbeni terveiről, és a Felvidékhez fűződő egyre szorosabb kapcsolatáról kérdezte a portál, amelynek cikkét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.


A nagyváradi várban Szent László erekyéje előtt (Fotó: Okos Márton)


Családom, elsősorban édesapám hatására kamaszkorom óta érdeklődöm a közélet, a politika iránt, de különösen nagy hatással volt rám a 2002-es országgyűlési választások két fordulója közötti időszak. Ekkor nagyon sokakkal együtt bennem is megerősödött a tudat, hogy nem elég passzívan szemlélni a közösségünket, nemzetünket érintő ügyeket, tennünk kell a hazánkért, tehetségünk és képességeink szerint. Egyetemi tanulmányaim befejezése után, 2004-ben kezdtem aktívan foglalkozni a közélettel, a politikával. 2006 óta önkormányzati képviselő vagyok a Pest megyei Solymáron, ezen a gyönyörű fekvésű, közel 11 ezer lelket számláló pilisi településen. Ezzel párhuzamosan a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági társszervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) munkájában és vezetésében is részt vettem, tíz éven keresztül. Ebben az időszakban építette ki ez a szervezet különösen aktív kapcsolatát az elcsatolt területeken működő magyar politikai ifjúsági szervezetekkel. Immár 2010 óta a Kereszténydemokrata Néppárt országos pártszervezői feladatait is ellátom, 2013/14-ben pedig már volt alkalmam országgyűlési képviselőként is dolgozni a KDNP képviselőcsoportjában. 2014-ben kötöttünk házasságot a feleségemmel, azóta két fiúgyermekünk született, akik nagyon sok örömet hoztak az életünkbe.


Krakkóban, a Szent László kiállítás megnyitóján (Fotó: Okos Márton)


A képviselői feladatok ellátása hogyan segíti Szent László emlékének ápolásában?

Rendkívül megtisztelő számomra, hogy a tavalyi sikeres Márton Áron-emlékév után idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Szent László-év programsorozatát összefogó tanácsadó testület vezetésével bízott meg Potápi Árpád államtitkár úr. Nagyon jó érzés megtapasztalni azt a kiemelkedő érdeklődést, ami nagy lovagkirályunk élete iránt ma is megmutatkozik szerte a Kárpát-medencében. Úgy gondolom, országgyűlési képviselőként még nagyobb hangsúlyt kaphat számomra ez a hálás feladat, mely egyfajta küldetés is. Történelmünk, múltunk ismerete nélkül nem lehetséges a jövő építése sem. Történelemszakos bölcsészi végzettségem miatt is különösen fontos számomra a történelmi múltunk ismeretéből való építkezés, ennek tudatában kívánom ellátni képviselői feladataimat is.

Milyen a viszonya és kapcsolata a Felvidékkel?

Apai dédapám Nyitrán, ükapám Ipolyságon született, az akkori Magyar Királyságban. Családi indíttatás és történelmi tanulmányaim hatására is mindig egységes egészként tekintettem a jelenleg országhatárok által szétszabdalt magyar nemzetre. Már kereszténydemokrata ifjúsági szervezeti vezetőként is gyümölcsöző baráti viszonyt ápoltunk felvidéki magyar testvérszervezetünkkel, 2013/14-ben képviselőként, és különböző közéleti feladataim kapcsán azóta is nagyon gyakran volt alkalmam megtapasztalni felvidéki magyar testvéreink vendégszeretetét, sokszor volt lehetőségem személyes találkozásokra, eszmecserékre különböző rendezvényeken, közösségi programokon. Az utazásaim során szerzett tapasztalataim alapján úgy ítélem meg, hogy bár a felvidéki magyarság sokszínű és a különböző régióknak egyedi sajátosságaik vannak, mégis az egységes magyar nemzethez való tartozás tudatának megőrzése és erősítése ma a legfontosabb kérdés e közösség számára.


A komáromi Szent László ünnepségen (Fotó: Szalai Erika)


Ezek szerint a Felvidékre már szinte haza jár?

Mi, magyarok egy nagyon különleges, gyönyörű ősi nyelvet beszélünk, amelynek ismerete határokon átívelően is összetartja nemzetünket, formálja gondolkodásunkat, segíti a logikus gondolkodásra való hajlamunkat, és amelyen annyi becses irodalmi mű és gondolat született az elmúlt évszázadokban. A magyar nyelv valódi kincs, hálásak lehetünk érte Teremtőnknek. Ezért nagyon fontos annak segítése, hogy a Felvidéken élő magyarság is megőrizze anyanyelvét és rendkívül értékes, régiónként is változó, sokszínű, ám mégis jellegzetesen magyar kultúráját. Mindezek mellett nekünk, magyaroknak történelmi azonosságtudatunk fontos eleme a keresztény Európa védelme, amelyért az elmúlt évszázadokban annyiszor vérüket is ontották elődeink. Ez azonban nemcsak a mi feladatunk, hanem egyre nagyobb jelentősége van ebben a közép-európai nemzetek, közöttük különösen a visegrádi országok együtt gondolkodásának és összehangolt együttműködésének. Úgy tűnik, hogy az európai, keresztény gyökerű civilizáció megmaradása ma jelentős mértékben ennek a régiónak az országain múlik. Ezért a Kárpát-medencében élő népek összefogása is új értelmet, jelentőséget nyer, s ebben nekünk, magyaroknak kiemelt szerepünk kell, hogy legyen.

Milyen tervei vannak a parlamenti munkával kapcsolatban?

Számomra a képviselői munka a hazám, a nemzet közösségének legjobb tudásom szerinti szolgálatát jelenti. Igyekszem figyelni és érteni az idők jeleit és arra törekszem, hogy a Gondviselés által számomra kijelölt feladatokat becsülettel teljesítsem, tudva, hogy „…akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik…” (Róm 8, 28)
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!