A civil szervezetek átláthatóságáról kezd tárgyalni a héten a parlament

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők az első napon interpellálhatják a kormány képviselőit, majd a munka törvénykönyvének módosítását tárgyalhatják. Szerdán kezdi tárgyalni a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot a parlament.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


Ma a kormányt interpellálják a képviselők

Az ülés kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések követnek. Ezután kezdődhet vita a munka törvénykönyvének változtatásáról, ami a teljesítendő munkaidő és az üzemidő összehangolását javítaná a parlament gazdasági bizottságának kezdeményezésére.

A képviselők szerdán szavaznak a belügyminiszter legutóbbi törvénymódosító csomagjáról, továbbá arról a javaslatról, amellyel az állam ingyenesen a református egyház tulajdonába adja a geszti Tisza-kastélyt.

A határozathozatalok után – kilenc másik indítvány tárgyalását megelőzően – kezdődhet általános vita a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról. Az előterjesztők egyike, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban erről azt mondta, hogy az elmúlt két évben különösen fontossá vált a külföldről támogatott civil szervezetek finanszírozásának átláthatósága, hiszen Magyarországnak ezen keresztül is meg kell védenie magát. A Soros György által támogatott szervezetek minden korábbinál élesebben támadják a magyar kormányt azzal a céllal, hogy szétzilálják a magyar határvédelem rendszerét és kikényszerítsék a bevándorolók szabad bejutását – jelentette ki, fontosnak ítélve, hogy minden esetben tudható legyen, kik a támogatók, függetlenül attól, hogy egy civil szervezet Soros Györgytől, oroszoktól vagy például az unió tagállamaitól kap támogatást.

Csütörtökön további nyolc előterjesztés kerül terítékre, köztük a versenyképesség javítását célzó törvénymódosítások és a hírközlésről szóló jogszabály változtatása.

Az ülés április 24-én kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!