Családok Magyarországon a XXI. század első évtizedében

A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési, európai, önkormányzati képviselői és vezető politikusai, valamint a Barankovics István Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet Családok Magyarországon a XXI. század első évtizedében címmel szociográfiai művek megalkotására. A pályázat benyújtási határideje: 2009. október 30.

A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési, európai, önkormányzati képviselői és vezető politikusai, valamint a Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma a magyar kultúra iránti elkötelezettségétől vezérelve 2009-ben is folytatja a magyar kultúra támogatására rendszeresített pályázati sorozatát, amelynek pénzügyi alapját a képviselők önkéntes felajánlásai teremtik elő.  A 2007 évi sikeres szépirodalmi és a 2008 évi fotópályázat után 2009-ben új művészeti ágban, a szociográfiában kívánjuk remekművek születését elősegíteni.

Pályázatot hirdetünk
 
Családok Magyarországon a XXI. század első évtizedében
címmel szociográfiai művek megalkotására.

A pályamunkákat három főből álló szakértői bizottság bírálja el, s az eredményt 2010-ben a Magyar Kultúra Napján teszi közzé.

A zsűri elnöke: Spéder Zsolt egyetemi magántanár, a Népességtudományi Intézet igazgatója.

A zsűri tagjai: Bíró Zoltán irodalomtörténész, Fábián Gyula író, újságíró.

A legsikeresebb pályaművek díjazása:

I. díj 300. 000,- Ft
II. díj 200. 000,- Ft
III. díj 100. 000,- Ft

továbbá a díjazott pályaművek nyomtatásban történő megjelentetése, amelyről a Barankovics István Alapítvány gondoskodik.

Pályázni magyar nyelven írott, még meg nem jelent művel lehet.

A pályamű terjedelme: legfeljebb 100 oldal (12-es betűméret, 1,5-es sorköz), összesen legfeljebb 240ezer bruttó karakter.

A pályázat benyújtási határideje: 2009. október 30.

A pályaműveket nyomtatott formában, 4 példányban kérjük postai úton megküldeni az alábbi címre:

Magyar Országgyűlés KDNP Frakció, Bokor Anikó, 1358. Budapest, Széchenyi rakpart 19.

A pályázat jeligés. A pályázó a kitöltött pályázati adatlapot jeligével ellátott, lezárt borítékban csatolja a pályaműhöz. Kérjük, jeligéjét tüntesse fel az adatlapon és a pályázat valamennyi példányán is. A szükséges adatlap a következőket tartalmazza: jelige, a pályázatra beküldött mű címe, terjedelme, rövid ismertetése (5-10 sor), név, lakcím, telefon, elektronikus cím, (esetleg foglalkozás, munkahely, rövid életrajzi adatok). Pályaműveket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

A zsűri döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, jogi út kizárva.

Szükség esetén további felvilágosítást ad: Bokor Anikó (aniko.bokor [kukac] parlament.hu (aniko[dot]bokor[at]parlament[dot]hu), tel.: 1-441-5413.

A határidőn túl beérkezett vagy a kiírásnak meg nem felelő pályaműveket a bíráló bizottság nem értékeli.

Budapest, 2009. március               

A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési,
európai, önkormányzati képviselői és vezető politikusai

Barankovics István Alapítvány kuratóriuma

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!