Elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program

A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával – jelentette be a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár Székesfehérváron.

Forrás: MTI

Czomba Sándor közölte, hogy elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg, és első körben a 100 millió forintos program segítségével 50 fiatal problémáját és hazatérését fogják segíteni. Mint mondta, a problémához mérten kicsi a program pénzügyi kerete, de sikeressége esetén rövid időn belül szélesíteni fogják a kört és már nemcsak az Egyesült Királyságra fognak koncentrálni.

Reményét fejezte ki, hogy a következő hetekben, hónapokban elfogy a rendelkezésre álló keretösszeg, és a következő években több ezer fiatalt lesznek képesek „hazahozni”, mert országhatáron belül is óriási szükség van „ügyes kezű, magas tudású szakemberekre”.

Az államtitkár szerint Magyarországon még mindig sok a regisztrált álláskereső, miközben a hazai vállalkozások nem találnak megfelelő minőségű és számú munkaerőt. Sok esetben a skandináv országoknak orvost, Németországnak és Ausztriának henteseket és forgácsolókat, míg az Egyesült Királyságnak mérnököket képez hazánk – mondta.

Czomba Sándor rámutatott, a kormány nagyon szeretné, ha a fiatalok itthon találnának megfelelő munkalehetőséget, azonban szinte lehetetlennek nevezte felvenni a versenyt a nyugat-európai bérekkel. Úgy vélte, a külföldön munkát vállaló magyarok hazatérését a honvágy okozza, a lakhatás- és munkahelyhiány, illetve családi problémák kezelése pedig motiválhatja.

Kérdésre elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal szerint az egy éven belüli munkaerő-piaci mozgások két éve 100 ezer fő körül stagnálnak és a külföldön munkát vállalók legalább 50 százaléka egy éven belül visszatér. Közölte, hogy ezt az arányt szeretnék jobban növelni. Az egy éven túl külföldön dolgozók száma a KSH statisztikai számításai szerint eléri a 350 ezret, de a tényleges külföldi munkavállalók számára nincs konkrét adat – tette hozzá.

Pákozdi Szabolcs az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a program (www.gyerehazafiatal.hu) most kizárólag Londonra és az Egyesült Királyságra fókuszál, mert ott a legalacsonyabb a magyar munkavállalók átlagéletkora (33 év), 80 százalékuk 40 évnél fiatalabb, rendszerint magas végzettségűek (33 százalékuk diplomás, 43 százalékuk érettségivel rendelkezik) és 49 százalékuk nőtlen vagy hajadon. A megkérdezettek többsége szívesen hazatérne, amennyiben segítséget kap a lakhatásban és olyan munkáltatót talál, amely stabil, biztos anyagi hátteret biztosít számukra.

Az igazgató kiemelte: a program célcsoportját alkotják azok a diplomás, hiányszakmát űző fiatalok, akik jól beszélnek angolul, legalább egy éve külföldön állással rendelkeznek és szándékukban áll hazatérni. Közölte, hogy a program része hazai vállalkozás elindításának segítése is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!