IKSZ nyári tábor Miskolcon

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) idén július 29. és augusztus 1. között Miskolcon rendezi meg hagyományos nyári táborát. A közös nyaralás keretében a résztvevők átbeszélhetik az előző nyári tábor óta eltelt időszak ikszes vonatkozásait, valamint borkóstolón, közös sportoláson, fürdőzésen, izgalmas beszélgetéseken és hajnalig tartó bulikon vehetnek részt. Jelentkezési határidő: 2010. július 16., péntek.

A tervezett program:

Július 29., csütörtök
Szállás elfoglalása, ismerkedés, csapatépítő játék
Este: köszöntők, vacsora a szálláson
Késő este: Mulatság I. (EDDA forever party) az egyetemi RockWell klubban

Július 30., péntek
Reggeli a szálláson. Délelőtt: fürdőzés a híres Tapolcai Barlangfürdőben. Ebéd a szálláson.
Délután: városnézés. A várost bemutatja dr. Juhász Hajnalka és Szabados Tamás az IKSZ miskolci társelnökei. Fakultatív program: 1-2 óra karitatív munka a miskolci cserkészcsapattal együttműködésben, amely során a méltánytalanul elhanyagolt I. világháborús sírokat is rendbe teszik.
Este: vacsora a szálláson, majd kötetlen beszélgetés a helyi vezetőkkel, találkozás Molnár Péterrel, a KDNP miskolci elnökével. Késő este: Mulatság II. az egyetemi RockWell klubban

Július 31., szombat

Reggeli a szálláson. Délelőtt: Rétvári Bence IKSZ elnök, országgyűlési képviselő beszámolója az IKSZ tevékenységéről, aktuális feladatairól.
Kirándulás a hangulatos Erdei Kisvasúttal Lillafüredig, ahol a csodás és egyedi látványt nyújtó Hámori-tóra néző Palota Szálló és az azt övező vízesés található. Ezután a Diósgyőri Várat nézik meg.
Ebéd: Tállyán Tokaj-Hegyalja romantikus és mindig kiváló bort adó településén a Ráski Pince szervezésében.  Az ebédet követően az István nádor Borlovagrend köszönti az IKSZ nyári tábor résztvevőit, ahol híres tokaji borászok által összeállított borkóstolásra és borospince látogatásra nyílik lehetőség borfalatkák kíséretében. Vacsora a szálláson.
Késő este: Mulatság III.

Augusztus 1., vasárnap
Reggeli a szálláson.
Délelőtt: szentmise, istentisztelet. Búcsúebéd a szálláson. Délután: indulás haza.

Szállás:
Elhelyezés 2-4 ágyas szobákban a Miskolci Egyetem területén, az UNI-HOTEL Diákotthonban, (Miskolc, Miskolc-Egyetemváros)

Szeretettel várják a kisgyermekes házaspárokat is!

Részvételi díj: 12.000.- Ft/fő
1 vagy 2 napos részvétel esetén 6.000.- Ft/fő
Az ár a szálláson kívül tartalmazza a reggeli, ebéd és vacsora díját, valamint a belépőket,  borkóstolót, kirándulások költségeit. A részvételi díj az utazási költséget nem tartalmazza. A le- és visszautazást mindenki egyénileg oldja meg. Regionális alelnöki ajánlással a részvételi díjból kedvezmény kérhető Stágel Bence elnökhelyettesnél.

Jelentkezés: ifjusag [kukac] kdnp.hu (ifjusag[at]kdnp[dot]hu) e-mail címen, valamint 6.000.- Ft előleg, illetve a teljes részvételi díj átutalásával az alábbi számlaszámra: OTP Bank 11773126-06860819-00000000  
Az átutalás közlemény rovatában feltétlenül tüntesd fel a nevedet, e-mail címedet és településedet!

Jelentkezési határidő: 2010. július 16., péntek (6.000.- Ft előleg átutalásával)

Jelentkezés és információ:
Stágel Bence, telefon: 20/321-75-93, e-mail: ifjusag [kukac] kdnp.hu (ifjusag[at]kdnp[dot]hu)  

A rendezvény fő támogatója a Polgári Magyarországért Alapítvány

Forrás: miskolc.iksz.net
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!