290 millió forintból megerősítik a bicskei katolikus templom tornyát

Két lépésben, 290 millió forintot adott a kormány a bicskei Szentháromság katolikus templom tornyának statikai megerősítésére, a torony rossz állapota miatt évek óta zárva tartó épület nyár közepén nyithat újra – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Fejér megyei településen.

BicskeSoltész Miklós rámutatott: a templom épületén kívülről nem látszik, hogy mekkora a baj, viszont bármikor összedőlhetett volna a torony, amely miatt jelenleg életveszélyes az épület. Jelezte, hogy a támogatásból statikailag megerősítik a tornyot, ezzel véglegesen megoldva az évek óta fennálló problémákat.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a rendelkezésre álló forrásból marad valamekkora összeg, amelyet a templombelső megújítására lehet fordítani.

Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő közlése szerint a problémák feltárására, a statikai tervezésre 40 millió, a munkálatokra 250 millió forintot biztosított a kormány. Hozzátette: amint a megerősítés megtörténik, ismét használhatóvá válik a templom és megalapozást kap a későbbi teljes belső felújítás.

Spányi Antal megyés püspök elmondta, hogy a szakemberek hosszasan keresték a jó és végleges megoldást a torony statikai problémáira, szerencsére a kormánytámogatásból a kivitelezés is megtörténhet. Közlése szerint a munkálatok tél végén, tavasz elején kezdődhetnek el.

Soltész Miklós Bicskével kapcsolatban még egy bejelentést tett: a kormány döntése értelmében az évekkel ezelőtt bezárt menekülttábort a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszi át, s a terület a jövőben szociális funkciókat kap. Mint mondta, a tervek szerint fogyatékkal élők és hozzátartozóik, valamint idős emberek használhatják meg a jelenleg üresen álló épületeket.